Reményik Sándor Úgy fáj már minden...

 

 

Reményik Sándor 

Úgy fáj már minden...

 

 

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,

Minden, mi általreszket szívemen,

Legyen az ember, muzsika, vagy táj,

Úgy fáj már minden, minden idebenn.

 

De néha egy-egy halk szó símogat,

S rejtekúton a szívembe talál,

S álomba ringatja a kínokat,

Elaltatja a multat, s a jövőt.

Pedig be nehéz megtalálni már

Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

 

Gyom és gaz benőtte az utakat,

Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:

Száraz kórók és keserű füvek,

Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

 

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,

És szent a szív, mely küldi őt ezen,

S mely liliomok magvát hinti el

Ott, hol különben csak bogáncs terem.

 

Áldott az óra és áldott a szél,

Mely liliomok messze magvát hozza,

Magot, melyből a békesség kikél.

Reményik Sándor Add a kezed

Reményik Sándor  Add a kezed

 

 

Add a kezed, így szépen, csöndesen,

Nyugodtan add.

Síma, ragyogó tükör a szívünk,

Nem vet hullámokat.

 

Add a kezed, ilyen jó hűvösen.

A csóknak édes mérge

Megmérgezné a nyugodalmunkat,

Ha hozzánk érne.

 

Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe',

Innen hova hághatna még a láb?

E csönd, e béke: ez itten a csúcs -

És nincs tovább.

 

Add a kezed; lenn lakodalmas nép,

Mirtusz menyasszonyfőn;

A mirtuszt édes, irigyled-e még

Itt, e kopár tetőn?

 

Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,

S a zuzmó tengve él,

A lelkünket a nagy csend összehajtja,

Mint két ágat a szél.

 

Add a kezed, látod lemegy a nap;

A nappal szembe

Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,

Kezed kezembe.

 

Add a kezed, egy percig tart csupán

Ez az igézet -

Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,

S több, mint az élet!