Elizabeth Barrett-Browning: Hogy szeretlek?

                    Elizabeth Barrett-Browning

 Hogy szeretlek?

 

Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire

csak hatolni bír föl s le s szerteszét

a lelkem, mikor kiröppen a lét

és az eszmény végső egeibe.

Szeretlek a köznap szükséglete

fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;

nyíltan, aho
gy férfi küzd a jogért;

tisztán, ahogy a hiúak sose.

Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy

kínom lángolt, rég, s lánykori imám:

vesztett szentjeim szerelme lobog

benne,-könnyem ez, s mosolyom, s talán

egész életem!-s isten adja, hogy

még nagyobb legyen a halál után.

 

(ford:Szabó Lőrinc)

Elizabeth Barrett-Browning Mondd újra

Elizabeth Barrett-Browning

Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szeress...
(fordította: Babits Mi